Palánki püspök talán utoljára mondott szentbeszédet az Isteni Ige templomban

2015.09.27 18:21

A püspökből lett megyéspüspök ugyanis átköltözik Debrecenbe. Kíváncsian várja, mit hoz elé az Isten a jövőben.

Az avasi Isteni Ige templom búcsúünnepét tartották vasárnap. Zsúfolásig megtelt a templom, ahol most görögkatolikus Szent Liturgiát halhattak a hívek római katolikus szentbeszéddel. Ezt Palánki Ferenc püspök mondta, akit eddig úgy ismertünk, mint az egri érsek segédpüspökét, általános helynökét és a mindszenti templom plébánosát. Hétfőtől azonban már a kinevezett Debrecen-nyíregyházi egyházmegye megyéspüspöke.

    – Meglepetéssel ért a kinevezés – mondta –, én pedig engedtem, hogy Isten meglepjen engem. Azt szoktam mondani, hogy csak a papságra jelentkeztem, a püspökséget pedig küldetésként kaptam. A hangsúlyokat szeretném az együttgondolkodáson tartani elsősorban a római katolikus papsággal, majd a görögkatolikusokkal és természetesen a reformátusokkal is, hiszen Debrecenben mi, katolikusok vagyunk kisebbségben.

Az Isteni Ige templomában valószínűleg utoljára mondott szentbeszédet, így a templom búcsúja, nemcsak a teljes búcsú elnyerése volt a kegyelem állapotában, hanem Palánki Ferenc búcsúja is. Valódi búcsúztatását majd november 8-án tartják a mindszenti templomban.

Az avasi templom vasárnapi Szent Liturgiájának házigazdája Orosz Atanáz volt, a miskolci görögkatolikus egyházmegye megyéspüspöke.

minap.hu