Palkovics László: az autómentes nap nem az autósok kirekesztésére szolgál

2019.09.22 06:17

Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

palkovicslászló0921

 

Palkovics László az Európai Mobilitási Hetet lezáró autómentes hétvége megnyitóján kiemelte, a szeptember 16-22. közötti rendezvénysorozatnak Magyarország már a 2002-es indulás óta résztvevője; az idén csaknem 300 település csatlakozott a kezdeményezéshez.
 
A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja. A miniszter szerint éppen ezért büszkék lehetünk, hogy Magyarország már nem csak az autóipari márkák jelentős részének gyártó bázisa, hanem a fejlesztő bázisává is vált. Mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az autonóm, vagyis önvezető és elektromos hajtású járművek fejlesztését jelentik - tette hozzá.
 
A tiszta, fenntartható ország megteremtéséhez a felelős kormányzati klíma- és energiapolitika mellett az emberek, a vállalatok, az intézmények, az egyetemek és a kutatók együttműködésére és szerepvállalására is szükség van - hangoztatta a tárca vezetője, hozzátéve, a kormány által elkészített fenntarthatósági stratégia egyik fő célkitűzése az elektromos és környezetbarát megoldásokon alapuló zöld közösségi és személyi közlekedés feltételrendszerének megteremtése. Ezért ösztönzik az elektromos autók térnyerését és környezetkímélő buszok beszerzését is - fűzte hozzá.
 
Palkovics László elmondta, hogy a tisztán elektromos meghajtású autók beszerzését a kormány anyagi forrásokkal támogatja, eddig több mint 1600 ilyen típusú jármű vásárlásához járultak hozzá, a pályázat tavaly meghirdetett második ütemére pedig már több ezren jelentkeztek. A közösségi közlekedés fejlesztésében a "zöld busz" program játszik fontos szerepet. Annak célja, hogy tíz éven belül a helyi buszközlekedést teljes egészében "zöldítsék", ami azt jelenti, hogy mintegy 2100 régi, környezetszennyező buszt cserélnek le elektromos meghajtású járműre - ismertette a miniszter.
 
A digitalizáció, a mesterséges intelligencia már része az életünknek, ebben a hihetetlenül felgyorsult világban Magyarország hosszú távú sikerének záloga a versenyképesség növelésében rejlik
 
- fogalmazott Palkovics László, aki egyúttal kiemelte, a kormány azon dolgozik, hogy Magyarországot 2030-ig az Európai Unió öt legversenyképesebb országának sorába emelje, ahol a legjobb dolgozni, élni és lakni.
 
A miniszter arra is rámutatott, hogy 2010 óta a kormány úgy növelte az ország versenyképességét, hogy folyamatosan Magyarország, a magyar családok és a magyar vállalkozások érdekeit helyezte előtérbe. Példaként említette, hogy stabilizálták az ország pénzügyeit, növekvő pályára állították a gazdaságot, 800 ezer új munkahelyet teremtettek és növelték a bérek reálértékét.
 
Tarlós István a sajtójájékoztatón elmondta, a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés erőfeszítéseket tesz és tett a fenntartható és fenntartandó közlekedési megoldások bevezetésére. Példaként említette a BKV-járműflotta folyamatos cseréjét, a 4-es metró átadását, a budai fonódó villamos forgalomba állítását és az 1-es villamos pályájának meghosszabbítását.
 
Ismertetése szerint 2010 óta lecserélték a metró kocsikat, ennek köszönhetően a 415 metró kocsi átlagéletkora mára 4 év lett, míg 2010-ben még 32 év volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy elkezdődött a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása is. Ezekre a lépésekre azért van szükség, mert a közlekedési rendszer a főváros egyik legfontosabb infrastruktúrája, így fejlesztése alapvetően határozza meg Budapest jövőjét - mutatott rá.
 
mti.hu