Pályázati forrásból rehabilitálnának Ózdon

2016.07.25 13:48

Az egykori Oxigéngyár területére, valamint az Újtelep felújítására pályázik az ózdi önkormányzat.

Az Újtelep felújítását is szeretné megvalósítani az ózdi önkormányzat

Az Újtelep felújítását is szeretné megvalósítani az ózdi önkormányzat

Több százmillió forintos pályázatok benyújtásáról döntött legutóbbi ülésén az ózdi képviselő-testület. Uniós és állami forrásokat kihasználva szeretnének a városban olyan területet rehabilitálni, amely még a kohászat örökségeként maradt fenn, de jelenleg semmire nem használják.

Janiczak Dávid polgármester az előterjesztés során elmondta: több helyszínt is megvizsgáltak, végül úgy döntöttek, hogy az egykori Oxigéngyárral foglalkoznak érdemben. 800 millió forintra lehet pályázni, amelyből a barna mezős részen használhatatlanná vált épületek bontására, a megmenthető ingatlanok felújítására, valamint egyéb fejlesztésekre is lehetőség nyílhat.

Ezzel kapcsolatban Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester hozzátette: célszerűbb lett volna a néhány nappal ezelőtt átadott MaNDA körüli részt továbbfejleszteni, még akkor is, ha az magántulajdonban van. A felvetés után kiderült, hogy a pályázati kiírás sokkal kedvezőbb abban az esetben, ha az önkormányzat a saját területén gondolkodik fejlesztésben, ezért végül az eredeti előterjesztést fogadták el a képviselők.

 

Velence után Újtelep

A tanácskozáson az is kiderült, hogy Velence-telep után egy szintén régi, gyári kolónia megszépítésén is fáradozik az önkormányzat. A város 450 milliós pályázatot nyújt be Újtelep rehabilitációjára. A közel félmilliárdos projekt lehetőséget adna arra, hogy felújítsák az Ív úti katolikus templom előtti parkolót, zöld területeket tegyenek szebbé, valamint önkormányzati tulajdonú ingatlanokat mentsenek meg az utókor számára. A pályázat szerint nemcsak Újtelepet, hanem a szomszédságban lévő Kiserdők alját is érintené a projekt. A testület támogatásra érdemesnek tartotta az előterjesztést, így Ózd mindkét fejlesztési tervét benyújtja az illetékes szervek felé.

Marosréti Ervin
boon.hu