Párbeszéd: Az Orbán-kormány is elvett egyhavi nyugdíjat az idősektől (+videó)

2020.05.19 12:52

Mellár Tamás, a párt képviselője kedden napirend előtti felszólalásában arról beszélt: igaz, hogy Bajnai-kormány felfüggesztette a 13. havi nyugdíjak kifizetését, 8,3 százalékkal csökkentve a nyugdíjat, de az Orbán-kormány a svájci indexálás feladásával 2010 óta szintén egy havi nyugdíjat vett el az idősektől, és ezt "békeidőszakban", nem pedig válság idején tette.

 
Mellár úgy értékelt: a kormány által bejelentett egyheti többletnyugdíj mindössze 2 százaléknyi nyugdíjnövekedést jelent.
 
Hozzátette: akkor lenne erkölcsi alapja a kormánynak erről a kérdésről beszélni, ha visszaadnák az általuk, illetve a Bajnai-kormány által elvett egy-egyhavi nyugdíjat, ami 17-18 százalékos emelést jelentene.
 
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: a kormány 2010 óta garantálja a nyugdíjak vásárlóértékét, ennek megfelelően a nyugdíjak reálértéken 11 százalékkal nőttek 2010 és 2019 között, valamint 2017 óta nyugdíjprémium formájában a nyugdíjasok is részesülnek a gazdasági sikerekből, továbbá többször kaptak Erzsébet-utalványt illetve rezsiutalványt.
 
Felhívta a figyelmet arra: Mellár Tamás még 2017-ben is a 13. havi nyugdíj ellen beszélt, és ha rajta, illetve a baloldalon múlna, akkor ezt a magyar nyugdíjasok nem kapnák vissza.
 

 

 

 


mti.hu / atv.hu