Patyi is igennel voksolt: új NVB-elnök van, meglepetés nincs

2018.08.14 16:57

Ahogy előre beharangoztuk, Rádi Péter ügyvéd lett a Nemzeti Választási Bizottság új elnöke. A testület keddi ülésén közvetlenül előtte leköszönő Patyi András átminősült tagnak – erről ugyanis nem mondott le – és rögvest meg is szavazta saját utódját.

Patyi is igennel voksolt: új NVB-elnök van, meglepetés nincs
 
10 igen, 0 nem szavazattal fogadta el a Nemzeti Választási Bizottság Patyi lemondását az elnöki posztról a kedd délutáni ülésen Ezt megelőzően Patyi ismertette döntését, majd érintettsége miatt kiment, nem vett részt a „tudomásul vétel”-ben – ami nagyjából egy perc alatt megvolt. Mikor visszajött ünnepélyesen megköszönték "kimagasló színvonalú szakmai munkáját".
 
A papírforma bejött, a meglepetés elmaradt, rögtön ezután javasolták Rádi Péter korábbi póttagot új elnöknek 8 igen szavazattal, két ellenzék által delegált tag nem szavazata ellenében.
 
Az MSZP által delegált tag, Litresits András legalább szimbolikusan megpróbált más javaslattal élni: utalva Rádi póttagstátuszára az összes póttagot javasolta új elnöknek. Mint mondta, ez pont annyira komoly, mint ennek az elnökválasztásnak az előkészítése.
 
Bozsóki Éva elnökhelyettes is kapott egy jelölést, amit azonban nem fogadott el.
 
A hvg.hu a helyszínen követte a voksolást, amelyen végig látszott, hogy csont nélkül érvényesül a Fidesz és a KDNP delegáltjaival a kormányoldali többség akarata, pillanatok alatt lezavarták az elnökcserét.
 
Litresits már előre etikátlannak nevezte, hogy Patyi nem azonnali hatállyal mond le a vezetői posztjáról, mert így tagként etikátlan módon részt vehet saját utódjának megválasztásában. Az ülés elején javasolta, hogy az elnökválasztás fontossága miatt várják meg, míg valamennyi tag jelen lesz, hiszen többen előre bejelentett szabadság miatt nem tudtak ott lenni. Ezt azonban a 10 fővel határozatképes ülésen simán leszavazták.
 
Új elnöke van a Nemzeti Választási Bizottságnak
MTI Fotó: Máthé Zoltán
 
Az ügyvéd Rádi Pétert 2013-ban választotta meg a parlament póttagnak, 2015-ben ült be a testületbe, amikor Csenterics Ferenc elhunyt, és átvette a helyét. Belső forrásunk szerint azóta mostanáig nem sok vizet zavart, „tőle biztosan nem várható, hogy érdemi változást tervez”. „Hároméves, póttagként töltött múlttal lesz egyből elnök egy olyan időszakban, amelybe beleesik az EP-választás és a jövő évi önkormányzati választás. Könnyen kiderülhet, mennyire nagy a kabát” – jegyezte meg.
 
Gergely Zsófia
hvg.hu