Rátámadtak a gyereket elütő nőre Encsen

2018.10.10 13:23

Sokak szerint kis híján lincselés alakult ki a baleset nyomán a helyszínen, a nőnek a fogát is kiverték az autót megrongálták.

 
Többen jelzték, hogy egy balesetet követően kis híján újabb „Olaszliszka” történt Encs Fügöd várásrészének egyik utcájában szombaton délután. Az arra közlekedők állítják: ott gyakori, hogy kisgyermekek játszanak az út szélén, vagy szaladnak ki az úttestre, felnőtt felügyelet nélkül, ezért mindenki óvatosan és csökkentett sebességgel közlekedik arra.
 
Takarásból lépett ki
 
Így tett az a helyi nő is, aki szombaton délután arra járt autójával, ennek ellenére takarásból elé lépett egy gyerek, minden igyekezete ellenére sem tudta elkerülni a balesetet, és elütötte. Azonnal kiszállt az autójából, hogy a gyerek segítségére siessen, azonban a kislány összeszaladó rokonsága a nőre támadt, bántalmazták és az autóját is megrongálták.
 
A lapunknak nyilatkozó helybeliek szerint a nőnek kiverték egy fogát is, és a vele lévő vejét fojtogatták, a nagyobb bántalmazástól egy utcabeli nő igyekezett védeni az autóst.
 
„Életveszélyesen megfenyegették, így aludni sem mer otthon, Fügödön, míg a lakását éjszaka rendőrök felügyelték, mivel felgyújtással fenyegették meg, továbbá a hölgy gyermekének a halálát ígérték, így rokonainál lakik jelenleg átmenetileg, nem mer a saját otthonában aludni” – állítja olvasónk.
 
A közösségi oldalon ennél durvább leírása kering az esetnek, ebben azt írják több fogát is kirúgták a nőnek, az autóját pedig felborították, az utcabeli nő pedig a saját testével védte a lincselés ellen, így ő is megsérült.
 
Két támadó őrizetben
 
A megyei rendőr-főkapitányságon kérdéseinkre levélben válaszoltak hozzátéve, hogy az abban leírtakon túl az esettel kapcsolatban egyéb részleteket nem áll módjukban közölni.
 
Encs, Fügöd településrészén közlekedett 2018. október 6-án 15 óra 40 perkor egy 52 éves helyi nő személygépjárművével. A sofőr autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy 5 éves kislány szaladt ki. Az asszony észlelve a gyermeket megpróbálta elrántani a gépjárműve kormányát, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt gépjárművéből. Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg többen az asszonyt kezdték hibáztatni a történtekért, majd két férfi, egymást követően bántalmazta a nőt, valamint az autóját is megrongálták. A helyszínre – a bejelentést követően néhány percen belül – kiérkező rendőrök a dühös helybelieket megnyugtatták, a gépjárművet kormányzó hölgyet a szolgálati autójukba ültették, a mentőszolgálat munkatársai pedig kórházba szállították a súlyos sérülést szenvedett gyermeket. A rendőrök a sofőrt ért bántalmazással összefüggésben egy 19 és egy 27 éves helyi férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette”
 
– közölték.
 
HI
boon.hu