Rendkívüli plusz pénzt kap az egészségügy

2019.10.25 06:02

Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én
 
Fotó: Kovács Tamás / mti.hu
 
Kásler Miklós elmondta, a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételek biztosítását célzó fix díjaira ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés. Ezen túlmenően 2020-tól ezen ellátás finanszírozására (a HBCs-súlyszámkorrekcióra) 9,5 milliárdot biztosítanak.    
 
A miniszter közölte, hogy a traumatológiai ellátás finanszírozásának módosításával együtt megtörtént az ellátási struktúra átalakítása is. Erről elmondta, az ellátás csúcsintézménye az országos traumatológiai intézet lesz, a regionális központok működését vidéken a három orvosegyetem klinikai központjai látják el, az ellátás második szintjét pedig a megyei kórházak traumatológiai osztályai jelentik.    
 
Felidézte, az ellátás helyzetét ez év tavaszán kezdték felmérni, és a sokszoros egyeztetések után született meg a traumatológia finanszírozásának módosítása.
 
Nagyra értékeljük az orvostársadalom hozzáállását, a traumatológusok vezető szakmai grémiumainak hatékony, szakmai segítségét, így a politikai céllal elindított hecckampány ebben az esetben egy békés, szakmai, a betegek és a traumatológus társaság érdekeit figyelembe vevő végeredménnyel zárult"
 
- fogalmazott Kásler Miklós.
 
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: az idei fixdíj-növekmény szeptember 1-jétől érvényes, tehát visszamenőleges.
 
mti.hu