Rendőri üldözés ötven kilométeren keresztül

2022.01.21 14:11

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki csaknem 50 kilométeren keresztül menekült autójával az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől – tájékoztatott pénteken a Szegedi Törvényszék szóvivője.

 

Horváth-Tóth Imola közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a férfi kedden Soltvadkerten a rendőrök jelzése ellenére autójával nem állt meg, és elhajtott a helyszínről. Menekülés közben több közlekedési szabályt megszegett és több alkalommal veszélyeztette a szabályosan közlekedő gépjárművezetőket. A férfi néhol 170-180 kilométer/óra körüli sebességgel haladva rátért az 54-es útra, ahol megpróbált leszorítani több, az üldözésébe bekapcsolódó rendőrautót. A rendőrök a balesetet csak úgy tudták elkerülni, hogy lehúzódtak a gyanúsított gépjárműve elől.
menek
A rendőrök végül az M5-ös autópálya felhajtójánál lévő körforgalmat lezárva kényszerítették megállásra az elkövetőt. A rendőrök felszólították a férfit, hogy szálljon ki a gépjárműből, amire a gyanúsított hátramenetben elindult és a mögötte egy méterre álló szolgálati autó jobb elejének ütközött. A férfi ezután is ellenállt a rendőri intézkedésnek, csak testi kényszer alkalmazásával tudták megbilincselni.
 
Az első fokon eljáró nyomozási bíró bűnismétlés, szökés és elrejtőzés veszélye miatt látta indokoltnak a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését a büntetett előéletű férfi ellen. A Szegedi Járásbíróság végzése ellen a védő és a gyanúsított fellebbezett, ezért az nem végleges.
 
Az ügyben eljáró ügyészség közölte: a gyanúsított beismerő vallomást tett és azt is elismerte, hogy a vezetés közben alkoholt, korábban pedig a szeszes ital mellett kábítószert is fogyasztott.
 
mti.hu