Rendőrkézen a bűnhalmozó

2020.06.28 08:16

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben az elkövető Sajólászlófalván lopott, garázdálkodott, és egy idegen autóval próbált meg a helyszínről távozni.

 
Jármű önkényes elvételének kísérlete, továbbá lopás és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy sajókápolnai férfival szemben.
 
 
A gyanúsított Sajólászlófalván, 2019. október 9-én az esti órákban letörte két parkoló autó visszapillantó tükrét, majd egy kocsit próbált meg beindítani, de az nem járt sikerrel, így abból egy navigációs készüléket tulajdonított el. A nyomozók adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, akit a gyanúsítottként hallgattak ki.
 
 
Az ügyben szükséges eljárási cselekményeket a Miskolci Rendőrkapitányság elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
 
 
boon.hu