Rezsi-Bözsi kontra ötmillió feletti nyugdíj

2019.09.10 06:12

A szakember szerint az utalvány is az igazságtalan rendszer része.

Fotó: Mohai Balázs / mti.hu

 

A 168 Órának Barát Gábor volt nyugdíjbiztosítási főigazgató azt mondja, a rezsiutalvány egy politikai termék. Nyugdíjszakmai szempontból elhibázott, igazságtalan, bürokratikus, hiába örül neki az idősek többsége, igazán az jár jól, aki az utalványt nyomtatja. Ilyenkor alkalmazni kellene egy értelmes rászorultsági elvet, hiszen megkapja az is, akinek többmilliós a havi nyugdíja, mert
 
igen, már van ötmillió feletti nyugdíj is.
 
Az átlagnyugdíj 135 ezer forint, ezért a kormány mondhatta volna azt, hogy 200 ezerig ad, fölötte nem. A szakember úgy véli, aki
 
ezt a rezsi-Bözsit kitalálta, a lehetséges következményekről nem tájékoztatta korrekten a kormányt vagy személyesen Orbán Viktort.
 
Az lett volna tisztességes, ha januártól nem 2,7 százalékkal emelik a nyugdíjat, hanem minimum 3 százalékkal, hiszen a költségvetés elfogadásakor az MNB ekkora inflációt jelzett. Így a kisnyugdíjas hitelez majdnem egy évig az államnak, amely az óriásnyugdíjak mellett több igazságtalan elemet beépített a rendszerbe, amely
 
finanszírozási szempontból reális, csak társadalmi szempontból roppant igazságtalan és irritáló.
 
Szemben régi és új nyugdíjasok
 
Az Orbán-kormány azt betartja, amit ígért: megőrzi a nyugdíjak reálértékét, de a reálbérek növekedésekor a nyugellátás értéke drámaian csökken, a tisztán inflációkövető indexálás miatt a régi nyugdíjak leszakadnak a bérektől, a nyugdíjarányok torzulnak.
 
Barát Gábor hungarikumnak nevezi, ahogy a Fidesz 2010 után lerombolta a nyugdíjrendszert. Hosszan sorolja az egyes lépéseket, majd külön felhívja a figyelmet arra, hogy van
 
egy látens vagy nem is annyira látens terelés a magánegészségügy felé. Ez tragikus helyzetbe hozza a nyugdíjasok tömegét.
 
Az lenne a normális, ha érvényesülne a nemzedékek közötti  szolidaritás, a gazdaság növekedéséből kapnának valamit a nyugdíjasok,
 
mert manapság a nyugdíjasok pénzét használják gazdaságélénkítésre. Miközben az öregek igazságtalan módon nem részesülnek a gazdasági növekedésből, a rájuk jutó többletet az állam költi el saját magára. Igen, magára költi.
 
A szakember választáspolitikai terméknek tartja azt is, hogy a nők 40 ledolgozott év után nyugdíjba mehetnek. Biztos benne, hogy amikor 2022-ben mindenkire vonatkozik a 65 éves korhatár, megkerülhetetlen lesz a rugalmas rendszer bevezetése. A Fidesz mindent politikai haszonban mér, nem kizárt, hogy az újabban és a régebben megállapított nyugdíjak különbsége miatt tudatosan fordítja egymással szembe a nyugdíjasok egyes rétegeit.
 
Ez a kormány mestere annak, hogyan játsszon ki egymás ellen társadalmi csoportokat: nehogy összeálljon a kritikus tömeg.
 
 
168ora.hu / 24.hu