Rogánnál már Gyurcsány is népszerűbb

2016.10.19 20:31

Immár nem a rendre a népszerűségi lista végén kullogó Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a legnépszerűtlenebb politikus, hanem Rogán Antal. Ráadásul nem más, mint a kormánypárti Demokrata szokásos, ötszáz fős mintát alapul vevő felmérése szerint.

Rogán Antal a legnépszerűtlenebb politikus

Rogán Antal támogatóinak száma az egy hónappal korábban mért felére esett, és elutasítottsága is emelkedett.

Magyar Demokrata 2016 42 közvéleménykutatás

Mint írják: tovább folytatódott Áder János köztársasági elnök népszerűségének felívelése: egy százalékkal ismét többen találják őt a legszimpatikusabbnak, miközben elutasítottsága minimálisra csökkent. A listát stabilan vezető politikusnak, Orbán Viktornak elutasítottsága, ám népszerűsége is csökkent az elmúlt hetekben.

A Vona Gábort ellenszenvesnek érzők száma a múlt hónap után ismét jelentősen mérséklődött, ám ezúttal népszerűsége is csökkent. Egyre jobbak Varga Mihály mutatói, aki támogatottságán javítani, elutasítottságán viszont csökkenteni tudott az elmúlt négy hétben. Az új szocialista pártelnök, Molnár Gyula egyelőre nem kelt érzelmeket.

mno.hu