Rövid távon árstop, közép távon adócsökkentés áll az MSZP programjában

2021.11.09 14:38

Nagyon sok honfitársunk el fog adósodni a tél végére, az új kormány meg fogja segíteni őket.

Az élelmiszerárak eddig példátlan emelkedését most még jobban gyorsítja az Európa-bajnok 27 százalékos magyar áfa és üzemanyagár, de a fideszes kormány nem hajlandó semmit tenni, hiszen övé a nyereség – erről beszélt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója kedd reggel, az ATV Start című műsorában.
 
„Járjuk az országot, és valóban benzinkutaknál, különböző olyan helyeken, ahol ennek jelentősége van, ott felhívjuk a figyelmet, hogy ez nem valamiféle Istentől való csapás, hogy ilyen drága az üzemanyagár, hanem óriási felelőssége van ebben a magyar kormánynak” – hívta fel a figyelmet Molnár Zsolt az MSZP „Stop Orbán! Stop Benzinár!”címet viselő országos kampányára.
 
Rámutatott, hogy a sok helyen már 520 forint feletti üzemanyagár, a 400 forint feletti kenyérár és a 400 forint felé araszolgató euró-árfolyam mind-mind nagyrészt a fideszes kormány bűne. „Ez azt mutatja, hogy valami nagyon nincs rendben. És az, amikor a magyar kormány arról beszél, hogy ebben nincs feladata a központi kormánynak, vagy nincs mozgástere, akkor hazudik, mert van: az áfa is, a jövedéki adó is mozgásteret ad ebben a kérdésben”.
 
Reagálva arra, hogy a kormány baloldali elődeit, illetve az EU-t hibáztatja a jelenségért, a szocialista politikus emlékeztetett, „2003 óta ugyanaz az irányelv van érvényben az Európai Unió által, tehát ad mozgásteret ebben a kérdésben. Az a szomorú, hogy valóban, ha az áfát és a jövedéki adót összeadjuk, akkor körülbelül a fele az adótartalom, ami a magyar családok számára elviselhetetlen” – húzta alá. Leszögezte, a magas benzinár nemcsak az autóval járókat érinti, hanem a megdrágult szállítás miatt megemelt élelmiszerárakon keresztül mindenkit.
 
Kérdésre, hogy egy egy hónapos árbefagyasztással elégedett lenne-e az ellenzék, elmondta, hosszú távon nem az árbefagyasztás az ideális megoldás. „De amikor ilyen tendenciák vannak, akkor ez igenis a magyar családok számára előrelépést jelentene, hiszen a közvetett okozati háló nagyon messzire vezet. Azt gondolom, hogy rövid távon egy jó döntés lenne, de hosszabb távon, ha így marad ez az üzemanyagár – és a nemzetközi piac ezt mutatja –, akkor elkerülhetetlen, hogy vagy az áfához, vagy a jövedéki adóhoz hozzá kell nyúlni”.
 
Kommentálva a kormány narratíváját arról, hogy a baloldal véget vetne a rezsicsökkentésnek, rávilágított, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetésétől kezdve, mindig a baloldali, szocialista kormányok támogatták jobban a rezsicsökkentést és minden szociális támogatást a szerényebb jövedelmű családok számára. Ígérte, a Márki-Zay Péter vezette korszakváltó nemzeti egységkormányban is a differenciálásokat fogják támogatni a szociáldemokraták, hiszen ez hozza meg a korszakváltást a magyar emberek számára tavasszal.
 
Végül azzal összefüggésben, hogy a kormánypárti többségű nemzetbiztonsági bizottság rendre elkaszálja, hogy ki lehessen vizsgálni a Pegasus-szoftverrel történt botrányos, törvénytelen lehallgatásokat, Molnár reagált arra, hogy a több mint tíz éve a „nemzet feljelentőjeként” is ismert, Fideszből kizárt Tényi István a Központi Nyomozó Főügyészséghez, az Országgyűléshez és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz is fordult. Tényi azt kérte, vizsgálják meg Kósa Lajos esetét, aki kimondta azt, a már mindenki számára nyilvánvaló tényt, hogy a Belügyminisztérium beszerezte az izraeli Pegasus-szoftvert. „Ameddig lehet kommunikációs értelemben erre hivatkozni, addig blokkolni lehet ezt az ügyet, de egészen biztos, hogy a végére fogunk járni, legkésőbb a kormányváltáskor” – hangsúlyozta az MSZP pártigazgatója.
 
hirklikk.hu