Saját magunknak is füllentünk a téli gumik használatával kapcsolatban

2015.11.02 05:43

Nehezen vallják be az autósok, ha nem váltanak abroncsot a téli szezon kezdetén – mutatta ki a Vredestein közleménye.

Bár a gépkocsi tulajdonosok 88 százaléka állítja, hogy tavaly volt téli gumi a járművén, a piaci adatok alapján a használat valós aránya 55-60 százalék körül mozog. Már ez is jelentős előrelépés, hiszen 10 évvel ezelőtt a sofőrök alig 30 százaléka tartott téli garnitúrát.

https://www.dataware.hu/media/6-a-gumiabroncs-jelentosege.jpg

Azok, akik télen is nyári abronccsal közlekednek, 42 százalékban azzal érvelnek, hogy túl sokba kerül a téli gumi, 19 százalékuk pedig nem szeretne két abroncsszettbe beruházni. Másoknál tárolóhely vagy idő hiányában nem kerülnek fel a téli abroncsok, de olyan is akad, aki szerint nincs lényeges különbség, vagy csak a vezetési tudáson múlik minden.

"A tesztek szerint akár több tíz méteres különbséget is jelenthet hirtelen fékezésnél, hogy nyári vagy téli gumi van-e az autón. Például 40 km/h sebességnél a téli abroncs féktávolsága egy Peugeot 308 SW esetében 28, a nyári abroncsé 75 méter volt. Ez nem csak a havas, jeges utakon érvényes: lágyabb anyaguk és bordázottabb felületük révén a téli abroncsok hideg időben, +7C° alatti átlaghőmérsékletnél száraz úton is jelentősen jobb tapadást nyújtanak. A biztosítási eljárás során is figyelembe veszik, hogy az útviszonyoknak megfelelő abroncs volt-e a járművön” – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

Négyévszakos abronccsal is spórolhatnánk
Alternatívát jelenthet a négyévszakos abroncs, amely itthon is egyre több abroncsmárka kínálatában jelenik meg. A válaszadók alig 6 százaléka használt ilyen abroncsot tavaly télen, pedig az egyik leggazdaságosabb megoldás lehet, hiszen csak egyszer kell megvenni. Bár az autósok is egyetértenek abban, hogy érdemesebb négyévszakost választani, ha valaki évente 10.000 kilométernél kevesebbet autózik (39%), nem szeretne két garnitúrát tartani (25%), vagy télen csak városban közlekedik (19%), a nyugat-európai országokkal ellentétben még mindig bizalmatlannak tűnnek az ilyen abroncsokkal kapcsolatban.

mfor.hu