“Sajnálom Csontos Róbertet, hogy a maffia áldozata lett”

2019.10.10 08:36

Polgárháború. Betegesen elfajúlt ez az egész, megfenyegetjük azt, akinek végre sikerülne meggyengítenie a maffiát,… , nem hagyjuk szóhoz jutni az ellenzékieket mert félünk a teljes bukástól – ezek egy 14 éves magyar fiú szavai, aki jelenleg már nem él Magyarországon. 

 
Csontos Róbert
 
Kommentjét annak kapcsán írta, hogy pár nappal az önkormányzati választások előtt visszalépett Csontos Róbert, a miskolci ellenzék egyik egyéni képviselőjelöltje. Az LMP-s politikus döntését – érthetetlen okból – a fideszes vezetésű önkormányzat által kiadott Miskolci Naplónak küldte el először, pártját nem is értesítette.
 
Visszalépésének – léptetésének (?) – okait csak találgatni lehet, de mindenesetre az sokat elárul annak hátteréről, hogy Csontos testvére szerint sem öccse szavai, amik megjelentek a Miskolci Naplóban. Az LMP-s volt jelölt azóta elérhetetlen, senki nem tudja, merre tartózkodik.
 
Úgy tűnik, messziről, Németoszágból is jól látszik, mi folyik itthon, mi folyik Miskolcon. A tizenéves kommentelő a híreket, történéseket látva egyértelműen kijelenti: “… Tudom, nagyszavak egy 14 évestől és sajnálom is ,hogy az szabja meg a mindennapjaim, hogy politizálnom kell, de engem érdekel a jövőm, és sajnálom Csontos Róbertet, hogy a maffia áldozata lett. Ő sosem tett volna ilyet. Szégyellem, hogy magyar vagyok. Szégyellem kimondani ,hogy “ Ich komme aus Ungarn”. Szégyellem, hogy birkanyáj lett Magyarországból.”
 
Nagy Anna
borsod24.com