Semmi nem segít ma a forinton, már 348 felett az euró

2020.03.17 10:39

Hétfőn komoly mélypontra esett a forint, napközben 348 közelében is volt a csúcs az euróárfolyamban. Kedd reggel is jóval 340 felett kezdi a napot, a mostani hangulatban pedig lehet, hogy csak az a kérdés, mikor éri el az újabb lélektani határt 350-nél.

illusztráció

 

Korábban elképzelhetetlen szinten kezd a forint – Csak idő kérdése a 350-es euró?
 
Kedden reggel 344,47-nél kezdi a napot a forint az euróval szemben, ez ugyan 0,1 százalékos erősödést jelent tegnaphoz képest, viszont még mindig a korábbi 340-es lélektani határ felett van jóval. Egészen hétfő reggelig ugyanis ez volt a mélypont a forint szempontjából, majd tegnap az ideges és csapkodó hangulatban néhány pillanatra 347,7-ig ugrott az euró jegyzése. Onnan 345 körül egy kicsit stabilizálódott az árfolyam a nap második felére. 
 
A tegnapi jelentős gyengülés technikai szempontból is fontos, mivel így megnyílhat az út az újabb lélektani határ, a 350-es szint felé. 
 
Ha marad a tegnapihoz hasonló hangulat a tőkepiacokon, akkor ennek elérése reális veszély lehet a forint szempontjából. A dollárral szemben most 309,47-nél járunk, míg az angol font 378,26 forintba kerül.
 
portfolio.hu