Súlyosbították az ítéletet: legkorábban harminc év múlva szabadulhat a Teréz körúti robbantó

2019.03.12 09:57

Terrorcselekmény előkészítéséről terrorcselekmény bűntettre változtatták a korábbi ítéletet. A döntés jogerős.

korábbi felvétel

 

Nagyon hamar lezavarták a Teréz körúti robbantással vádolt P. László másodfokú eljárását, a második tárgyalási napon máris ítéletet hirdetett Újvári Ákos bírói tanácsa – derül ki Index cikkéből.
 
A portál azt írja, a keddi ítélet szerint
 
terrorcselekmény előkészítéséről terrorcselekmény bűntettre változtatták a korábbi ítéletet, és 30 évre súlyosították a legkorábbi szabadon bocsátást. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.
 
P. László nem szólalt fel az utolsó szó jogán, mert úgy döntött: nem vesz részt az eljárásban. Az ítélethirdetésen sem vett részt. Édesapja a múlt heti tárgyalás előtt azt mondta az Indexnek, a fia ezzel kapcsolatban közölte, hogy „nem akar a politikai színjátékban részt venni”.
 
Tavaly szeptemberben az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
 
Az ügyész súlyosítást, a védő pedig felmentést, illetve enyhítést kért.
 
indx.hu / nepszava.hu