Szabó Tímea sem indul újra a Párbeszéd társelnöki posztjáért

2022.04.28 18:08

Frakcióvezető azonban szívesen lenne, amiben az elnökség is támogatja.

 
A hvg.hu értesülései szerint Szabó Tímea szerdán osztotta meg döntését a Párbeszéd egy belső, zárt Facebook-csoportjában, miszerint nem indul újra a társelnöki pozícióért. Úgy érzi, az ellenzék választási kudarcában a hat párt egyikeként a Párbeszédnek is van felelőssége, a párt társelnökeként pedig neki is, ezért Karácsony Gergelyhez hasonlóan ő sem indul újra a posztért. 
 
A hvg.hu úgy tudja, Szabó Tímea döntéséről szóló Facebook-poszt azt követően jelent meg, hogy véget ért a Párbeszéd elnökségi ülése, ahol értesüléseik szerint arról is szó esett, hogy az elnökség Szabó Tímeát javasolja frakcióvezetőnek, aki pedig szívesen vállalná ezt a feladatot.
 
A Párbeszéd-frakció pénteken tartja alakuló ülését, ezen választják meg a frakcióvezetőt is. 
 
A többi ellenzéki párt közül az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan is jelezte korábban, hogy nem indul újra a párt vezetéséért. 
 
forrás: hvg.hu / magyarnarancs.hu