Szédületes tempóban vesszük a magyar adósságot

2015.01.30 08:00

A központi költségvetés adósságának már 10 százaléka van lakossági állampapírban – írja a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján elérhető adatokra hivatkozva.

Az újság pénteki cikke szerint a teljes adósságon belül a forintban kibocsátott papíroknál a lakosság részesedése tavaly december végén meghaladta a 17 százalékot. Az állomány 2014 végén 2411,1 milliárd forintot tett ki a tavalyelőtti 1687,9 milliárd forinttal szemben. A lakossági állampapír-állomány 2010-ben még csak 435,7 milliárd forint volt, vagyis az elmúlt négy évben megötszöröződött.

A központi költségvetés adósságán belül azért van jelentősége a lakossági megtakarításnak, mert minél nagyobb arányban van “befelé” eladósodva az állam, annál kevésbé van kitéve a befektetők hangulatingadozásának. A pozitív trend ugyanakkor nagyban köszönhető annak is, hogy a banki betétek kamatai jelentősen csökkentek az elmúlt években, így a lakossági megtakarításokért vívott versenyben az állampapírok vonzereje jelentősen nőtt – írja a Napi Gazdaság.