Szerencsé lett az I. B.-A.-Z. megyei nap

2015.06.17 08:57

A szerencsi Rákóczi-vár adott otthont június 16-án Borsod-Abaúj-Zemplén I. Megyenapjának. Ezzel, mint Török Dezső, a megyei önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke elmondta, ismét átléptek egy határt.
Rákóczi emlékezete

1703. június 16-án lépte át II. Rákóczi Ferenc a magyar határt és ezen a napon vette kezdetét a Rákóczi-szabadságharc. A megyei önkormányzat közgyűlése 2014-ben úgy határozott, hogy ennek a napnak az emlékére 2015-től Megyenapot rendeznek.

– II. Rákóczi Ferenc emlékezete Zemplénben erősen él – mondta Török Dezső. – Nem is lehetett volna a szerencsi Rákóczi-várnál ideálisabb helyszínt találni az eseménynek. Ez a nap szimbolizálja az összetartozást, egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy megmutassuk magunkat egymásnak és egy kicsit Európának is. A legtöbb település életében évről évre megadatik egy nap, amikor magát ünnepli, megmutatja értékeit a településen élőknek és a vendégeknek. Mostantól a megyének is lesz egy ilyen napja, egy olyan nap, ami a magyar történelem egy dicső fejezetére is emlékeztet és ahol megmutathatjuk, milyen értékeket tud felmutatni a megye.
Nemzetközi találkozó

Négy határon túli régióból is érkezett küldöttség az I. Megyenapra. A szlovák, lengyel és német delegációk bemutatkozásukkor elmondták, mindannyian nagy lehetőségnek érzik ezt a napot, hiszen személyesen ismerhetnek meg olyan értékeket, amelyekről eddig legfeljebb csak hallottak. Ráadásul ez a nap lehetőséget biztosít arra, hogy kötetlenül, mégis komoly tárgyalásokat folytassanak, egyeztessék elképzeléseiket a különböző gazdasági, kulturális és oktatási együttműködési lehetőségekről.

Az I. Megyenapon Lezsák Miklós relikviáiból (bélyegek, képeslapok, érmek, kisplasztikák, fényképek) nyílt kiállítás a vár Árkádtermében, amelyen a Báthoryaktól egészen II. Rákóczi Ferenc bujdosásáig követhető nyomon Magyarország történelme. A kiállítást megnyitó Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere hangsúlyozta: nagy örömmel adnak helyet ennek a kiállításnak abban a városban, amely hűen őrzi a fejedelem emlékét. Koncz Ferenc arra is ígéretet tett: senki nem mehet haza anélkül, hogy a híres szerencsi csokoládét meg ne kóstolja.

Az estig tartó eseménysorozat keretében a megyei értéktár díjait is kiosztották, majd a meghívottak ellátták kézjegyükkel a Magyar Értékek Vándortérképét is.

eszak.hu