Szezonnyitó a bor fővárosában

2018.05.16 11:46

Háromnapos fesztivállal, a Tokaji Bornapokkal indul a hegyaljai nyár.

Képtalálat a következőre: „tokaji bornapok 2018”
 
Komoly hagyományai vannak a szezonnyitó eseménysorozatnak, a bornapoknak. Június első hétvégéjén tartják mindig ezt az eseményt, mellyel nemcsak a turistáknak, hanem a helyieknek is szeretnének a kedvükben járni a szervezők.
 
– Minden korosztályra gondoltunk, mikor összeállítottuk a programot. Érdemes ellátogatni a fesztiválra a kisgyermekes családok mellett a tinédzsereknek és a nagyszülőknek is. Egyre többen látnak fantáziát ebben a találkozóban, ezért egyre több mecénás támogatja a rendezvényt, és sikeres pályázatokkal is büszkélkedhetünk – hangsúlyozta Erdős József, a Kulturális és Konferencia Központ megbízott igazgatója, akitől azt is megtudtuk, idén például olyan országosan is ismert társulatok műsorát is ingyen láthatjuk-hallhatjuk, mint a Budapest bár, de itt lesz Keresztes Ildikó és Balázs Fecó is.
 
Ingyenes koncertek
 
– Elsősorban a Hegyalján élő embereknek szeretnénk kedvezni az ingyenes koncertekkel. Mi helyiek ár­érzékenyebbek vagyunk, mint a nálunk feltöltődő külföldi vendégek. A tokaji bor önmagában igen erős hívószó és idén is a legmagasabb minőséget fogjuk megjeleníteni. Ezt a nívós gasztronómiai és borfesztivált szeretnénk még emlékezetesebbé tenni a könnyűzenei, színházi és gyermek- és sportprogramokkal – magyarázta a kulturális szakember.
 
Erdős József szerint nemcsak a turisták, hanem a helyben élők igényeit is szem előtt kell tartani, ezért folyamatosan pályáznak és igyekeznek teljesen ingyenesen vagy jelképes árú belépőkkel látogatható rendezvényeket szervezni.
 
– Ebbe a kisvárosba beleszeret mindenki, nem véletlenül kiemelt turisztikai célpont az egész borvidék, ám a helyieket is itt kell tartanunk, rendkívül fontos, hogy legyenek közösségépítő, ingyenes, de igényes nagyrendezvényeink – érvelt Erdős József.
 
Képtalálat a következőre: „tokaji bornapok 2018”
 
Polgármesterek bora
 
A hagyományokhoz hűen idén is ezen az eseménysorozaton gyűjtik be a nemes nedű alapanyagát. Ilyenkor minden polgármester hoz magával egy puttonyra való gyümölcsöt és egy pohár asszút is. A térséghez tartozó 27 település szőlőjéből ugyanis közös bort készítenek. Ebben az italban a bodrogkeresztúri, tarcali, tokaji birtokok szőlőinek íze is visszaköszön majd, hiszen a borvidék összes településén érő gyümölcs karaktere megjelenik ebben a különleges, kereskedelmi forgalomba nem hozható italban. A közös termék ízének azonban őszig érnie kell és majd csak októberben, az évad záróeseményén lehet kortyolni a polgármesterek 2018-as borát, melyből csak igen keveset palackoznak, tavaly mindössze 3800 üveg nedűt töltöttek meg a tájegység minden szegletének sajátságait magába foglaló nedűvel.
 
JA
boon.hu