Szikrázó napsütés, őszi meleg a hétvégén

2015.10.30 21:13

Szombaton a hajnali pára- és ködfoltok feloszlását követően alapvetően napos időre van kilátás, helyenként lehet változóan felhős az ég. Baranyában megélénkül a keleti-délkeleti szél, máshol gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban -2, +5, délután 12-16 fok várható. Nem várható fronthatás.

Vasárnap hajnalban is több helyen kialakulhat pára, köd, és hazánk jelentős részén megjelennek a fagyok. Délutánra a napos időben 11 és 15 fok közé melegszik a levegő. Sopron környékén és Baranyában továbbra is lehet egy-egy élénk széllökés.

Hétfőn napközben helyenként már tartósabban megmaradhat a köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzetté alakulhat. Ezeken a területeken hidegebb lesz, a napos tájakon 11-15 fokra van kilátás. Reggel ismét többfelé fog fagyni.

Keddtől egyre többfelé napközben is tartósan megmaradhat a hajnalra képződő köd, illetve az ennek megemelkedéséből kialakuló alacsony szintű rétegfelhőzet. Éjjelente több helyen fagyhat, napközben a napos tájakon ugyanakkor 13-14 fokot is mérhetünk.

idokep.hu