Szinte mindent vittek, ami mozdítható volt

2021.01.13 18:54

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Fotó: police.hu
 
A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két érpataki és egy vissi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2020. július 29-én éjszaka és augusztus első felében egy bérelt debreceni szálláshelyről több használati cikket is elloptak.
 
A két nő és férfi társuk az apartmanból televíziókat, szőnyegeket, evőeszközöket, mosógépet, de még a zuhanyrózsát is magukkal vitték, több százezer forint kárt okozva a sértettnek.
 
 
A nyomozók a bejelentést követően adatot gyűjtöttek és azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket ezt követően gyanúsítottként hallgattak ki.
 
Mindhárman beismerő vallomást tettek.
 
A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
 
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság