Sztrájktörés Miskolcon?

2016.02.18 05:36

A sztrájkbizottság elnöke szerint a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. törvényt sért azzal, hogy az elégséges szolgáltatáson felül a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Zelenka László elmondta, egyelőre tárgyalásos úton és a nyilvánosság segítségével akarják felszámolni a jogsértést.

Berta József, a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke (balról), Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke és Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke (jobbra) bejelentették: egyelőre tárgyalásos úton kívánják felszámolni a szerintük törvénysértő munkaadói gyakorlatot

fotó: Vajda János

Törvénytelenséget követ el a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el – mondta lapunknak Zelenka László. A sztrájkbizottság elnöke kifejtette, az MVK az törvényileg előírt elégséges szolgáltatáson (66 százalékos működés) felül is berendelte a munkavállalókat. Hozzátette, egyelőre tárgyalásos úton és a nyilvánosság erejével próbálják jobb belátásra bírni a közlekedési társaságot. Ha ez nem sikerül, „egyéb lépéseket” tesznek, de Zelenka szerint egyelőre ez a jövő zenéje.

Az MSZP szerint a vállalat magatartása a "legsötétebb horthysta időkre emlékeztet". Mint írták, a miskolci utazóközönség ne a busz- és villamosvezetőkre, a jogaiért kiálló munkavállalókra haragudjon, hanem az MVK tulajdonosaira, illetve a városvezetésre, "akik kivagyiságból, hatalmi mámortól fűtve úgy gondolják, a miskolci dolgozókkal mindent meg lehet tenni". Singlár Zsolt, az MVK vezérigazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, a városban megfelelő a járatsűrűség. Hozzátette, "nagyon kevesen, a dolgozóknak mindössze 17 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez". Ezzel kapcsolatban Zelenka azt mondta, felháborító, hogy a vállalat büszkén hangoztatja, hogy törvénytelenséget követ el.

Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, nem jogellenes a miskolci közlekedési szakszervezetek által szervezett munkabeszüntetés a bíróság szerint, hiába állította ezt az MVK. Miután a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi bíróság ítéletet hirdetett, a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Miskolci Autóbuszvezetők és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet a munkáltatónak is bejelentette a munkabeszüntetést.

A sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését (a dolgozók nagyobb csoportját érintő intézkedések meghozatala és tervezése rendszeresen az Üzemi Tanács véleményének kikérése nélkül történik, a döntéseket egyoldalúan hozzák), a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

nepszava.hu