Támogatja a nemzeti kereskedelmi szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását

2016.10.27 10:32

Támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását - közölte a szervezet. A közlemény szerint az egész országban súlyos munkaerőhiány tapasztalható, amely a kereskedelemben fokozottan érzékelhető, és amely negatívan érinti a szektorban működő valamennyi vállalkozást.

Képtalálat a következőre: „vasárnapi munkavégzés”

Hozzátették, a munkaadók és a munkavállalók érdekében feltétlenül szükség van a vasárnapi munkavégzés korlátozására. A szervezet ezért egyetért azzal is, hogy a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályozást feltétlenül meg kell változtatni. Fontosnak tartják, hogy az új szabályozás bevezesse és kötelezővé tegye minden kereskedelmi egység számára a vasárnapi egyműszakos munkarendet, ezzel lehetővé téve azt, hogy kereskedelmi egységenként egy műszakban történjen a munkavégzés, maximálisan 8 órás időtartamban.A közlemény szerint ezáltal a kereskedelmi dolgozókat a hétvégéken kevesebb munkavégzésre lehetne kötelezni, és így több időt tölthetnének családjukkal és pihenéssel.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, nemcsak havi két vasárnapra, hanem az érintett két hétvégére eső szombatokra is kiterjesztené a kormány azt az időszakot, amikor nem lehetne a jövőben munkára kötelezni a kiskereskedelemben dolgozókat. Az ezzel kapcsolatos módosításon már dolgoznak. Úgy fogalmazott, tudja, hogy egy ilyen intézkedés nem fogja jókedvre deríteni a multinacionális cégek képviselőit, de most olyan időket élünk, amikor a bér emelkedésével a munkaerő-toborzás is megtörténik. Arra a kérdésre, hogy a december 24-e is legyen munkaszüneti nap Harrach azt válaszolta: a munkaszüneti nappá nyilvánítás nem az ő ötletünk, de támogatják.

mno.hu / mti.hu