Távozik az Index vezérigazgató-főszerkesztője

2020.11.23 16:10

Távozik az Indextől Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes is – értesült a 24.hu. Kevéssel ezelőtt a hvg.hu szintén erről írt, a lap cikke szerint egy belső konfliktus áll a történtek mögött.

Szombathy Pál rózsaszínben, Sztankóczy András fehérben
 
Fotó: Mohos Márton / 24.hu
 
Az ügyben a 24.hu munkatársai keresték Bodolai Lászlót, a portált működtető igazgatóság elnökét, valamint Szombathy Pált is, de nem érték utol őket. Sztankóczy András viszont felvette a telefont, ám sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a történteket, annyit mondott, „nehéz délelőttön van túl”. A szerkesztőségből ugyanakkor volt, aki megerősítette, hogy távoznak a vezetők, aminek oka szerinte nem politikai jellegű. Az egyik újságíró a szerkesztőségben tartott értekezlet után kérdésre azt mondta, hamarosan közleményben adnak tájékoztatást a történtekről.
 
Bő egy héttel ezelőtt Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettesi megbízatását szüntették meg az Indexnél. A Media1 akkor arról írt, épp a napokban járt volna le a próbaideje, így elbocsátását indokolni hivatalosan nem kellett.
 
Szombathy és Sztankóczy az Index korábbi főszerkesztőjének elbocsátása után érkezett a laphoz. Dull Szabolcs menesztése után a szerkesztőség közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartják a főszerkesztő kirúgását. Mint írták, évek óta két dolgot tartanak az Index független működése feltételének, hogy se a tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe ne legyen külső beavatkozás – ez utóbbi azonban a főszerkesztő eltávolításával sérült. Ezután hiába követelték Dull visszahívását, erre nem került sor, ami felmondási hullámhoz vezetett, körülbelül 80 munkatárs állt fel jelentette be távozását nyáron, aki később létrehozták a Telex című portált.
 
A Szombathy vezette új vezetésnek ezután új szerkesztőséget kellett felállítania.
 
Vaskor Máté - Horváth Csaba László
24.hu