Távozik posztjáról Kiss Gábor Miskolc alpolgármestere

2017.02.17 09:39

Lemondott Kiss Gábor, Miskolc egyik alpolgármestere. A döntését a város pénteki közgyűlésén jelentette be.

img_2737.jpg

Kiss Gábor alpolgármester is felszólalt napirend előtt, hogy bejelentse, a jövőben más feladatot vállal. “Oktatási szakemberként vállaltam feladat, ami nagy kihívás volt” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, az elmúlt években sok eredményt értek el, fejlődött a város oktatási rendszere. Példaként említette az intézményfelújításokat, az első sportiskola létrejöttét, a természettudományi laborokat. “Ezek mellett sok olyan ügyben is részt vehettem, amik előre vitték a várost, például a városfejlesztési stratégia, a Digitális Közösség laptop program, informatikai képzés a diákoknak, az első Start nagyvárosi mintaprogram, a szociális ellátórendszer egybe szervezése, bölcsődei megújítási program” – sorolta.

A duális szakképzés fejlesztésével kapcsolatban a minisztériumból kapott felkérést Kiss Gábor, ezt elvállalta, és emiatt mond le tisztségéről.

Dr. Kriza Ákos megköszönte a munkáját, és elmondta, polgármesteri tanácsadóként továbbra is számít rá.

mti.hu