Teljesen megvonnák a Jobbik támogatását

2018.06.12 18:39

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezi a Jobbik költségvetési támogatásának felfüggesztését.

Fotó: Tóth Gergő

 
A szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: felszólítása ellenére továbbra sem megfelelő az ellenzéki párt intézkedési terve, az nem alkalmas a korábbi számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére és a mulasztások következményeinek kezelésére, mivel a dokumentumban foglaltak nem biztosítják a törvényi előírások betartását.
 
A számvevőszék a törvény előírása szerint kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Idén január 8-án hozták nyilvánosságra a Jobbik ellenőrzéséről szóló jelentést, amelyben megállapították, hogy a párt a 2015-2016-os évekre nem biztosította a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, ezáltal nem igazolta az átlátható és elszámoltatható gazdálkodását a közpénzekkel.
 
Az ÁSZ „hatósági kockázatjelzés alapján” azt is megállaptotta, hogy a Jobbik 2017 első félévében tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el a működéséhez, az e miatt kiszabott, több mint 330 millió forintos büntetést júliusban kezdi el levonni a Magyar Államkincstár a párt költségvetési támogatásából.
 
A törvényi előírás szerint az ellenőrzött szervezeteknek az ÁSZ-jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül kötelezően intézkedési tervet kell készíteniük a számvevőszék megállapításai alapján. Ezt meg kell küldeni az ÁSZ-nak, amit a Jobbik határidőre meg is tett, ugyanakkor a számvevőszék szerint a terv nem volt megfelelő, ezért azt visszaküldte. A Jobbik újra megküldte az intézkedési tervet, de az ÁSZ szerint az továbbra sem alkalmas a feltárt szabálytalanságok megszüntetésére. Mindezek alapján a számvevőszék megkezdi a Jobbik költségvetési támogatása felfüggesztésének előkészítését.
 
Az ÁSZ az elmúlt napokban bejelentette, hogy elfogadta a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd intézkedési tervét. Az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találták.
 
nepszava.hu