Térfigyelő kamerák buktatták le a miskolci rablót

2019.11.01 14:42

Letartóztatták, ám a tettes fellebbezett.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája november 30-ig rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 23-án Miskolcon, a nyílt utcán téphette ki a sértett nyakából annak aranyláncát.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított felszólította az utcán tartózkodó férfit, hogy azonnal adja át a nyakában lévő aranyláncot, majd ezt követően egy hirtelen mozdulattal ki is tépte azt. A sértett hiába próbálta visszakérni az ékszert, a férfi megütötte, melytől a földre esett, ahol tovább bántalmazta. Miután a férfi elmenekült a helyszínről, a sértett ezt követően vette észre, hogy hiányzik az addig zsebében található mobiltelefonja, személyes iratai és a készpénze.
 
A gyanúsítottat egy villamosmegállóban, illetve a villamoson felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével sikerült beazonosítani és elfogni.
 
A férfi körülbelül 225.000,- forint kárt okozott cselekményével a sértettnek, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a támadás következtében.
 
A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén, rablás elkövetése miatt 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértékére, illetve a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne vagy megszökne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint arra is következtetni lehet, hogy a bizonyítékok megsemmisítésével veszélyeztetné a büntetőeljárás lefolytatását és esetében a bűnismétlés kockázata sem zárható ki. Mindezekre figyelemmel a járásbíróság a gyanúsítottal szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak.
 
borsodihir.hu