Téves a bíróság Hóman-ítélete - Gellért Ádám

2016.02.10 18:29

A Fővárosi Törvényszék ott tévedett igazán, amikor Hóman Bálintot az egységbe foglalt bűncselekmény alól felmentette, vagyis rossz jogi minősítés alapján döntött a bíróság – mondta Gellért Ádám a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.  A nemzetközi jogász szerint ezt csak akkor tehette volna meg, ha előtte egyenként megvizsgálja a többi részcselekményt is. Ez azonban az eljárás egyik szakaszában sem történt meg.

A jogász szerint a Fővárosi Törvényszék Hóman Bálinttal kapcsolatos ítélete több szempontból is kifogásolható, és a perújítási indítvány alapján nem vezethetett volna a politikussal szemben hozott népbírósági ítéletek hatályon kívül helyezéséhez. A jogász a arról beszélt, hogy szerinte a törvényszék nem elemezte kellő mélységben a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) által hozott ítéletet.

A Fővárosi Törvényszék ugyanis nem vette figyelembe, hogy a NOT Hóman Bálint tevékenységét átminősítette és a Budapesti Népbíróság által megállapított egyes részcselekményeket ún. jogi egységbe foglalta. A NOT szerint Hóman népellenes és háborús bűncselekménynek minősülő össztevékenységével egy rendbeli háborús bűncselekményt követett el. A NOT indokolása szerint Hóman nem csak elősegítette Magyarországnak a háborúba való fokozottabb mértékű belesodródását, hanem azt megakadályozni sem törekedett. A Fővárosi Ítélőtábla útmutatása alapján a Fővárosi Törvényszéknek csupán egyetlen részcselekmény tekintetében – Hóman tevékenysége a Minisztertanács 1941. június 26-i ülésén – kellett lefolytatnia a perújítási eljárást. A bíróság ítéletében megállapította, hogy Hóman – mivel nem szándékosan követte el cselekedetét – nem segítette elő a háborúba való belesodródást a minisztertanácsi ülésen kifejtett magatartásával.

Gellért Ádám azonban úgy véli, Hóman felelőssége ebben a bűncselekményben is fennáll, mert a terhére rótt háborús bűncselekményt az is elköveti, aki azt megakadályozni nem törekedett.

Hallgassa meg!

klubradio.hu