Több millió forintot csaltak ki egy 71 éves nénitől, majd taxival léptek le

2016.08.20 09:51

Két férfi trükkös módszerrel csalt ki egy 71 éves nőtől több millió forintot, a helyszínről taxival távoztak.

Rengeteg pénzt csaltak ki a gyanútlan idős hölgyből

fotó police.hu

Az egyik férfi 2016. augusztus 17-én hajnalban telefonon felhívott egy idős nőt, és – magát fiának kiadva – egy általa okozott balesetre hivatkozva pénzt kért tőle. A sértett XVI. kerületi házához nem sokkal később megérkezett a telefonáló által küldött „autószerelő”, akinek a 71 éves nő több millió forintot átadott, majd a férfi taxiba ült és elhagyta a helyszínt.

A rendőrök a taxit megállították, a csalót pedig elkapták

A II. kerületi nyomozók a Budapest XIV., Kerepesi úton megállították a V. Tibort és I. Zsoltot szállító taxit és a két férfit a helyszínen elfogták. Ruházatuk átvizsgálásakor a rendőrök egy borítékban hiánytalanul megtalálták a bűncselekmény elkövetéséből származó pénzt. A nyomozók házkutatást tartottak a két férfi lakcímén, ahol több zálogcédulát találtak és foglaltak le.

Szerencsére az elcsalt összeg egészét megtalálták a nyomozók

A rendőrök V. Tibort (41) és I. Zsoltot (39) előállították a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2016. augusztus 19-én elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.

police.hu