Tolonganának a nyugdíjasok a munkákért

2017.05.24 11:55

Szinte minden ágazatban szívesen foglalkoztatnának nyugdíjasokat a munkaadók, a kistelepüléseken működő üzleteknek talán ez lenne a legjobb megoldás, hogy működésük biztosított legyen – írja a Magyar Idők.

 
Minden ágazatban örömmel foglalkoztatnának nyugdíjasokat a munkaadók, egyfelől tapasztalatuk, másfelől a munkaerőhiány enyhítése okán. A kereskedelemben a diákokkal és a részmunkaidősökkel sem tudják már orvosolni a szakemberhiányt. A kistelepüléseken működő üzleteknek megoldást jelent a szövetkezeti együttműködés, ráadásul a munkaadók a boltok bezárásának kivédésére jelentős adókedvezményről tárgyalnak a kormánnyal – írja a Magyar Idők.
 
A munkaadóknak és az időseknek tehát egy­aránt jelentős segítséget nyújtana a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozása – véli Fiák István, a magyarországi diákszövetkezetek szövetségének, a Diákésznek az elnöke, az új szövetkezeti modell egyik kezdeményezője. Véleménye szerint a Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérés azt igazolja, hogy 40 százalékuk visszatérne dolgozni, és 30 százalékuk azonnal munkába állna, amint erre lehetősége nyílna. Fiák úgy véli, attól nem kell tartani, hogy a diákok vagy az aktív korúak hátrányt szenvednek a nyugdíjasok visszaintegrálása miatt, hiszen többségük csak a részmunkaidős megoldásokban gondolkodik.
 
A lap megszólaltatta Zs. Szőke Zoltánt, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnökét is, aki elmondta: tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal arról, hogy adókedvezménnyel segítsék a megemelt minimálbérek kifizetését a kistelepüléseken annak érdekében, hogy az ötezres lélekszámúnál kisebb falvakban, községekben ne kerüljön lakat az üzletekre. Ezeken a helyeken ugyanis nincs annyi vásárló, hogy a bevételből ki lehessen gazdálkodni a magasabb béreket, de az ott élő 3 millió ember nem maradhat ellátatlan. Erre pedig a nyugdíjas-szövetkezetek jó megoldást jelentenek: ezekben a régiókban sok az alacsony nyugdíjú idős ember, akik egzisztenciális megfontolásból is szívesen visszatérnének a munka világába.
 
vg.hu