Tömegek állnak sorban a Tescóban, Lidlben: évente csak egyszer van ilyen akció

2018.11.08 18:26

Libaleves, ludaskása, párolt lilakáposzta, sült libacomb: november második hétvégéjén sok magyar étteremben Márton-napi fogásokkal várják a vendégeket. Ha viszont nem akarunk vagy nem tudunk most vagyonokat hagyni a vendéglőkben, mi magunk is remek fogásokat készíthetünk otthon. A héten ugyanis az áruházak különleges, Márton-napi akciókkal várják a vásárlókat. Mutatjuk, mit, hol érdemes beszerezni a hétvégi nagy lakomához. 

Fotó: MTI/PEA/Ronald Wittek

 

November második hétvégéjén kimondottan jól járnak a húsimádó magyarok, ugyanis november 11-e Márton-napja lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a hagyományos vasárnapi ebédből valóságos lakoma kerekedhet, hiszen a legnagyobb magyar áruházak kimondottan sok Márton-napi - libás - akcióval várják a vásárlókat. Így, aki nem akar vagyonokat költeni éttermekben, az megannyi húspulti akcióra számíthat a hétvégi nagybevásárlás során. Azoknak is gyűjtöttünk persze kiemelkedő bolti akciókat, akik nem kimondottan libásak, úgyhogy a sertés és más baromfi kedvelők is jól járnak egy megtervezett bevásárlólistával.
 
Tesco
 
A hiperben a friss csirkecomb farrésszel 34, míg a sertéskaraj 22 százalékkal olcsóbb ezen a héten. Így előbbi kilójáért 349, utóbbiért 1 129 forintot kell fizetni. A Márton-napi ízek szerelmesei vásárolhatnak egyé libát 1 799 forintos kilós áron, míg a friss kacsacomb kilója 1 899 forintba kerül. A friss kacsamell kilója 2 599 és 2 799 forint között mozog, de a friss pecsenyekacsát már kilónként 899 forintért is hazavihetjük. A kacsa vagy libazsír 499, a friss csirkeszárny 20 százalékkal olcsóbban 469 forintba kerül, de egy jó gulyáshoz marhalábszárat is vehetünk akciósan, ennek kilója 1 699 forint. 
 
Lidl
 
A diszkont Márton-napra hízott kacsamájat ajánl, ennek 10 dekája 799 forint, de a boltokban bizony egész kacsára is lecsaphatunk, ezek belsőséggel, változó kiszerelésekben kaphatók kilónként 699 forintos áron. A vöröskáposzta kilója pedig 129 forintba kerül. A diszkont borokat is ajánl a vasárnapi lakoma mellé, így a Juhász Sauvignon Blanc 999, a Günzer Tamástó való Villányi Portugieser 999, míg a Bodri Rosé 1 299 forintba kerül. 
 
Aldi
 
Az Aldinál a csirkecomb 28 százalékkal olcsóbban 499, a sertéscomb pedig 23 százalékos kedvezménnyel 999 forintba kerül. A friss, egész pecsenyekacsa kilós ára pedig 749 forint. Ha ebből a diszkontból is ráharapnák egy kis borra, akkor a Twickel Cabernet Sauvignonja a 45. héten 400 forinttal olcsóbban, 899 forintér pottyanhat a kosárba. 
 
Spar
 
A Sparban az egész csirkecomb kilós ára 469 forint, míg a Gusto füstölt, főtt sonka 10 dekájáért 299 forint helyett 199 forintot kell otthagyni a boltokban. A Taravis csirkemellfilé 500 grammja 829, a hízott kacsacomb kilója 1 699, míg a pulyka felsőcombfilé 1 049 forintba kerül. A csirkeszárnyért 569, míg a zsigerelt csomagolt tyúkért 489 forintot kell kiperkálni.
 
Auchan
 
Az Auchan már a címlapján összegyűjtött egy kiváló Márton-napi menüt, melyhez hozzávalóként olyan ínyencségek közül válogathatnak a vásárlók, mint a hízott kacsacomb vagy a pecsenyeliba, előbbi kilója 1 699, utóbbié 1 549 forintba kerül. Fejes vagy vöröskáposztát pedig 185 forint/kg áron lehet beszerezni, míg az édesburgonya 395 forintba kerül. A hízott kacsamáj testhájjal 4 999-7 599 forintba kerül, míg libamájat testhájjal 6 499 forintért szerezhetünk. A pecsenyekacsamell 2 499-2 999 között mozog, de az Orsi libamáj terrinet 1 890 forint helyet 1 599 forintért pottyanhat a bevásárlókosárba.
 
penzcentrum.hu