Tömegesen és hirtelen távoznak az orvosok a klinikáról Szegeden

2020.10.17 16:37

Az elmúlt három-négy hónapban legkevesebb tizenöt orvos hagyta el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét – értesült a szeged.hu. Ezt az információt több belső forrás megerősítette. 

Van, aki úgy fogalmazott: menekülnek az orvosok az egyetemről.

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet

 
A hír és a benne szereplő szám annyira magasnak tűnt, hogy arra gyanakodtunk: nem kizárólag orvosok hagyták ott az elmúlt hónapokban klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét, hanem mellettük szakdolgozók is.
 
Kiderült: a fenti szám kizárólag az orvosokra vonatkozik – a bennünket nem hivatalosan tájékoztatók mondták el ezt. Arról nem rendelkezünk információkkal, hogy szakdolgozók felmondtak-e az intézetben. Volt olyan orvos, aki szerint nem három-négy, hanem másfél hónap alatt távozott ennyi orvos az intézetből.
 
Nem tudjuk, mekkora gondot okoz a hiányzók pótlása, ahogyan azt sem, ez időközben megtörtént-e. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet a honlapján az olvasható:
 
„Intézetünk négy részlegén, 36 műtőben és négy intenzív osztályon, több mint 60 orvos, és csaknem 150 szakdolgozó szolgálja a betegeket naponta”.
 
A gond nem egyedi – hívták fel hírportálunk figyelmét forrásaink. Az utóbbi hetekben és hónapokban sok orvos mondott fel a szülészet-nőgyógyászati, a radiológiai, valamint a pszichiátriai klinikán.
 
Horváth Szatmár
 
 

Külön történet a klinika pszichiátriai intézetből hétfőn azonnali hatállyal menesztett Horváth Szatmár ügye, aki egyben a Csongrád-Csanád Megyei Orvosi Kamara etikai bizottságának elnöke is. Az érintett orvos szerint váratlan és indokolatlan menesztése összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy hivatalból etikai vizsgálatot kezdeményezett Rovó László, az egyetem rektora ellen. Elfogultságot bejelentve ezt az itteni helyett a Győr-Moson-Sopron megyei kamara etikai bizottsága vizsgálta ki.
 
Amikor a klinikáról történő távozás okáról kérdeztük az orvosokat nagyon hasonló válaszokat kaptuk. Többen a lehetetlen vagy nagyon nehéz munkakörülményekre panaszkodtak, ami szerintük szoros összefüggésben áll azzal az őrületes bürokráciával, ami általában az egyetem, és ezen belül a klinikák működését jellemzi.
 
Sokan ennek kapcsán megemlítették, hogy a legegyszerűbb ügyek és beszerzések megszervezése és lebonyolítása hónapokat vesz igénybe. Egyszerűen elintézhető ügyek dokumentációja akár hónapokig várhat aláírásra. Többen fogalmaztak úgy ennek kapcsán, hogy az egyetemen és klinikai központ rosszul, lomhán, a legkevésbé sem hatékonyan működik.
 
Ebbe a szélmalomharcba nagyon bele lehet fáradni. Teljesen feleslegesen rengeteg energiáját emészti fel ez az itt dolgozó orvosoknak és a szakszemélyzetnek, akik folytonosan azt látják, hogy a dolgok nem változnak. Vagy ha igen, még rosszabbak lesznek – mondta el egyik nevének elhallgatását kérő orvos.
 
Kifejezetten rossz a hangulat az egyetemen – tudtuk meg a klinikáról távozó nagyszámú orvos ügyének hátteréről érdeklődve. Az általunk megszólaltatottak a klinika átgondolatlan és tervszerűtlen működéséről beszéltek, ami a járványhelyzetben még látványosabban megmutatkozik – tették hozzá.
 
De beszéltek kontraszelektált intézetvezetőkről és tanszékvezetőkről, az orvosi teljesítmények el nem ismeréséről és arról, hogy a ranglétrán való előrejutás sok esetben a magas szakmai munka mellett sem biztosított. Általános volt a vélemény, hogy az orvosok távozása a rossz és romló munkakörülményekkel és -feltételekkel függ össze, nem a fizetéssel.
 
szeged.hu