Tönkrement a harang - jótékonysági hangversenyen adakoztak a szirmai templom hívei

2015.07.26 18:16

A vasárnapi istentisztelet és a templom adott helyet annak a jótékonysági koncertnek, amelyen Mészáros János Elek lépett fel. A bevételt a művész a Miskolc-Szirmai Református templom harangjának felújítására ajánlotta fel.

Egy nagyobb vihar és egy villámcsapás több elektronikus hibát is okozott az épületben. A hibák egy részét már kijavították, de többek között a nagy harang is tönkrement – nyilatkozta Szécsényi Marianna (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. A javítások mellett korszerűsítésre is szeretne költeni a gyülekezet.  Egy olyan elektromos berendezést vásárolnának, amelynek segítségével programozhatóvá válik a harangszó, ami istentiszteletek, temetések, esküvők alkalmával szolgálná a gyülekezet életét.

Mészáros János Elek most azért mondott igent a fellépésre, hogy ezzel is támogassa a Miskolc-Szirmai Református Egyházközséget és segítse őket abban, hogy a templom harangját korszerűsíthessék.

A koncertre való belépés díjtalan volt, de a jelenlévők a kihelyezett perselybe szánt adományaikkal is támogathatták a gyülekezeti célt. Mészáros János Elek, Simándy József és Szenes Iván művészeti díjas magánénekes legközelebb augusztus 8-án, este 6 órakor az Aggteleki cseppkőbarlangban lép fel.

minap.hu