Trócsányi: közösen vagyunk felelősek a romákért

2015.05.27 09:58

A romák nem bűnbakok, hanem a magyar társadalom olyan tagjai, akikért közösen vagyunk felelősek, ahogy közös felelősség a szegénység felszámolása is – hangoztatta az igazságügyi miniszter kedden a parlamentben. Trócsányi Lászlót bocsánatkérésre szólították fel egy korábbi kijelentése miatt.

Az azonnali kérdések során a szocialista Teleki László idézte Trócsányi László múlt heti szavait; a miniszter akkor azt mondta, hogy Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról. Az ellenzéki képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány sikertelenségét “hazug propaganda mögé bújtatva próbálja leplezni”, megpróbálja felkorbácsolni a közhangulatot és “újra előhúzták a cigánykártyát”. A kijelentésért az a minimum, hogy bocsánatot kér – szólította fel a minisztert az MSZP-s képviselő.

Trócsányi László erre azt felelte, álmában nem gondolta volna, hogy miután a roma lakosság társadalmi felzárkóztatásáért szólal meg, egyes politikusok és egyes médiumok képviselői – életében először – rasszistának nevezik majd. Leszögezte, ezt a vádaskodást a lehető leghatározottabb visszautasítja.

Kijelentette: büszke arra, hogy a magyar EU-s elnökség alatt fogadták el az európai roma keretstratégiát, és nagykövetként számos rendezvényen próbálta bemutatni a hazai romák életét és problémáit.

Európában ma 10-12 millióra teszik a romák számát, Magyarországon ebből körülbelül 7-800 ezren élnek – közölte. Egyúttal idézett a keretstratégiából, amely szerint a romák szociális, gazdasági helyzete általában rosszabb, mint a többségi társadalom tagjaié, gyakran még a nemzeti kisebbséghez tartozókénál vagy a bevándorlókénál is rosszabb. A gazdasági és társadalmi válság felnagyítja a romák befogadásával kapcsolatosan jelen lévő strukturális problémákat – tette hozzá.

A miniszter elmondta, azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a roma kérdésnek olyan prioritásnak kell lennie, amelyet a gazdasági bevándorlókkal szemben is érvényre kell juttatni. A kormány minden erőfeszítést megtesz a romák felzárkóztatásának érdekében – szögezte le.

Teleki László erre reagálva megjegyezte, nem gondolja, hogy az igazságügyi miniszter rasszista lenne, de úgy látta, Trócsányi László nem adott választ arra, hogy elhatárolódik-e a korábbi szavaitól.

Trócsányi László azt felelte, hogy a kormány romapolitikája és Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének tevékenysége “példamutató és közismert”. Hangsúlyozta, nem érzi, hogy bármitől el kellene határolódnia, mert a roma társadalmi felzárkóztatás érdekében kívánt megszólalni. Egyúttal felmutatott egy medált, amelyet – szavai szerint – olyan roma vezetőktől kapott, akiket barátainak tart.

mti.hu