Új szabályok az útdíjról és a sport adózásáról - ez vár ma a képviselőkre

2015.11.18 08:56

Kilenc törvényjavaslat kerül ma a parlament elé, benne energetikai, adóügyi és közlekedési törvényekkel.

Hosszú napra készülnek a képviselők: a napirendi terv szerint délelőtt 9-től este 8-ig tarthat a mai parlamenti ülés. Összesen kilenc javaslat kerül a képviselők elé.

Az első két napirendi pont nagy vitát nem váltott ki: előbb a magyar-koszovói bűnügyi jogsegélyről tárgyaltak alig húsz percen át, majd  a magyar-kazah kiadatási egyezmény vitáját zavarták le félóra alatt - mindkét esetben már megkötötték a nemzetközi egyezményt, de a szerződő országok parlamentjeinek még rá kell bólintaniuk.

Ezután egy környezetvédelmi törvény vitája jön - a javaslat törvénybe emeli, hogy a zajvédelmi feladatokkal az önkormányzatoknak kell foglalkozniuk, a meteorológiai szolgáltatás szabályait pedig a kormány rendeletben alkothatja meg. Majd a hulladékkezelés törvénye következik, utána pedig energetikai szabályokról tárgyalnak. A Seszták Miklós jegyezte javaslat indoklása szerint a paksi sugárvédelemmel kapcsolatos szabályokat, valamint a kötelező átvételhez kapcsolódó elszámolási rendszert alakítaná át a 28 oldalas törvényjavaslat.

Később közlekedési törvények kerülnek a képviselők elé: ezzel tennék törvénybe a gyorsút új kategóriáját. De ez a csomag rendezné többek közt azt is, hogy aki e-matrica nélkül közlekedik, azt ugyan megbüntethessék, de ne hatósági úton járjanak el ellene.

Ma tárgyalnak a nemzeti vagyon törvényének átírásáról is, ezzel a javaslattal a nemzetiségi önkormányzatok is a nemzeti vagyon lehetséges vagyonkezelői közé tennék. Utána a csődtörvény módosítása következik - egy joghézagot tömnének be ezzel a tervezettel, hogy semmiképp ne lehessen kétszer is behajtani ugyanazt a követelést. Végül a szerencsejáték és a sport adószabályaival zárják a napot. A jövőben nemcsak a sportversenyek szervezése és közvetítése, hanem az ezekkel kapcsolatos reklám- és marketingjogok is vagyoni értékű jognak számítanak, és az abból befolyt összeget az állami szerencsejátékszervező levonhatja a játékadóból.

vg.hu

 

Élő közvetítés az ülés alatt: