Új vezetőt kapott a Tokaj Kereskedőház

2015.11.23 10:48

Szappanos Pétert nevezték ki a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatójának - tájékoztatott a kizárólag állami tulajdonban lévő társaság.

Szappanos Péter az elmúlt év áprilisától vezető tanácsadóként vett részt az állami borászat megújulási folyamatának stratégiai tervezésében, kivitelezésében, a "brandépítés és stratégiaalkotás mellett, a termékportfólió kialakítása is az ő közreműködésével zajlott".

A kinevezett vezérigazgató a kaliforniai Berkeley Egyetemen szerzett MBA diplomát, pályafutása során dolgozott a Raiffeisen International AG-nál, az OTP Banknál és a McKinsey&Company tanácsadó cégnél is. Feladata a borászat minőségi megújulási folyamatának végig vitele, és a Tokaj Kereskedőház térségben betöltött integrátori szerepének erősítése.

A cég eddigi megbízott vezérigazgatója, Gaálné Király Enikő egyben kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi pozíciót is betöltött a vállalatnál, a jövőben ez utóbbi tisztségében folytatja munkáját.

A Tokaj Kereskedőház a bel- és külföldi piacokon a évente 6-8 millió palack bort értékesít, a tervek szerint három éven belül elérik majd a 10 millió palackot. A mintegy 130 dolgozót foglalkoztató Zrt. az idén a múlt évihez hasonló, 2 milliárd forint körüli árbevétellel számol.

vilaggazdasag.hu