Újabb bombariadó Miskolc belvárosában

2016.07.25 17:16

Ismét bombariadó volt hétfőn délelőtt annál a miskolci, belvárosi bankfióknál, amelynek környékét az elmúlt napokban már kétszer lezárták, hasonló telefonos fenyegetés miatt.

bombariado.jpg

fotó: Tóth Tibor/Facebook

Mint arról beszámoltunk, bombariadók miatt zárták le a környéket július 14-én és 21-én délután is Miskolc belvárosában, a Centrum környékén, ugyanannál a bankfióknál.

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre korábban elmondta, mindkét esetben egy női hang hívta fel a rendőrség ügyeletét, és azzal fenyegetőzött, hogy hamarosan bomba fog robbanni a belvárosi bankban.

Azonnal lezárták a környéket, és megtették az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket. Az érintett bankfiókot kiürítették, a rendőrség szakemberei, valamint a tűzszerészek átvizsgálták az épületet és a környéket. A vizsgálatok során szerencsére semmilyen gyanús csomagot, illetve bombát nem találtak, az ismeretlen telefonáló (vagy telefonálók) ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Hétfőn délután ismét egy női hang telefonált hogy bomba fog robbanni, úgy tudjuk, a fenyegetés ezúttal is vaklármának bizonyult.

minap.hu