Vadonatúj padlón járva kereshetjük meg a kedvenc regényünket a könyvtárban

2019.09.02 17:05

Új padlóburkolatot kapott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár második emelete. A cserét a Miskolci Közintézmény Működtető Központ néhány nap alatt végezte el. Hamarosan bútorokat is cserélnek és az intézmény új könyvtárbusza is megérkezik.

Fotók: Végh Csaba
 
A könyvtár polcain három szinten összesen több mint egymillió dokumentum sorakozik. Ennek nagy részét megmozgatták az utóbbi hetekben, amikor mintegy ezer négyzetméteren burkolatot cseréltek.
 
 
Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, az állományt egy kicsit arányosabban osztották meg, így a második emelet közepén nyílt egy szabad tér, ahol kiállításokat tudnak majd szervezni, akár párhuzamosan is az első emeletiekkel. – Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően hamarosan paravánokat vásárolunk, mintegy 18 modern paraván kerül beszerzésre, így majd itt is lehet kiállítást rendezni – emelte ki.
 
 
A könyvtárat Nagy Réka polgármesteri biztos a város lelkének nevezte. – A város támogat minden olyan fejlesztést és minden olyan projektet – legyen az akár kulturális, akár bármilyen más területre vonatkoztatható –, ami közösséget épít, közösséget teremt, és közösséget erősít – fogalmazott.
 
A gyűjteményben számos muzeális darab is fellelhető. A jövőben ezeket is szeretnék kiállításon megmutatni az olvasóknak. Szeptember 16-án pedig a megyei könyvtár új könyvtárbusza is megérkezik.
 
minap.hu