Van, akinek 17 ezer forinttal emelte meg a bérleti díjat a miskolci önkormányzat

2016.08.27 06:34

Az önkormányzati lakások bérlői levelet kaptak az elmúlt napokban, január elsejétől többet kell fizetniük.

Nem háromezerrel, sokkal többel emelkedik az önkormányzati lakások bérleti díja január elsejétől – reagált múlt heti cikkünkre több olvasónk is. Abban ugyanis arról írtunk – szintén olvasóink panasza alapján –, hogy a MIK-es lakásokat bérlőknek átlagban háromezer forinttal kell többet fizetniük jövő év elejétől. Áprilisban ugyanis a lakbérövezetek és a lakbérek változtatásáról döntött a miskolci testület, ennek értelmében az új pályázóknak már ez év május 1-től a módosított bérleti díjat kell fizetniük, míg a régi bérlőknek csak január elsejétől drágul a lakbér.

Képtalálat a következőre: „mik lakás miskolc”

A múlt heti cikkünk kapcsán egy fiatal házaspár is megkereste lapunkat, ők eddig 26 ezer forintot fizettek havonta egy 55 négyzetméteres lakásért, jövőre ugyanezért 38 ezer forintot fognak. Elmesélték azt is, hogy egyik ismerősük a stadion környékén bérel MIK-es lakást, és januártól 17 ezer forinttal emelték meg a bérleti díját.

    "Ügyvédnél is voltunk, aki elmondta, a szerződés szerint a bérbeadó emelheti a díjat, így nem tudunk mit tenni”  – mondta olvasónk, aki kérte, nevét ne írjuk le.

– A MIK alig fejleszt valamit, mi cseréltük le a nyílászárókat is, kifestettük a lakást, laminált padlót tettünk le. Nem is értem, mire az áremelés – mondta a bérlő.

Mi lesz január elején, tovább bérlik így is az ingatlant? – kérdeztük.

    "Nem tudjuk még, a csaknem 40 ezer forintos lakbér nagyon sok nekünk, elképzelhető, hogy visszaköltözünk a szüleimhez”  – felelte.
Kinek a feladata?

Mivel már több bérlő is kifogásolta, hogy a MIK nem végez felújítást – legutóbb például a Király utca egyik lépcsőházából jelezték ezt lapunknak –, ezért arról kérdeztük az ingatlankezelőt, milyen gyakran végeznek karbantartást az általuk kiadott ingatlanok esetében. A MIK Zrt. létesítményüzemeltetési irodájának válasza ez volt: „A bérleti szerződések tartalmára a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozóan a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény rendelkezik. E szerint a bérbeadó a lakást a megfelelő lakásberendezésekkel együtt a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a bérlőnek átadni.”

 

Megállapodhatnak

– A törvény azonban arra is ad lehetőséget, hogy a bérbeadó és a bérlő megállapodjanak abban, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá. Ez esetben a megállapodásban rögzíteni kell a felmerülő költségek megtérítését és feltételeit. A MIK Zrt. a bérlakások átadása előtt a törvényben szabályozott mindkét lehetőséget alkalmazza. Amennyiben a bérlő vállalja, hogy maga teszi a lakást rendeltetésszerű használtra alkalmassá – ez a gyakorlatban a lakás állapotától függő kisebb-nagyobb felújítási munkákat jelent –, abban az esetben a felmerülő költségeket bérletidíj-beszámítással rendezzük. Egyéb esetekben az üresen álló lakásokat társaságunk teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá, azaz újítja fel a lakás állapotától függő szükséges mértékben – fogalmazták meg.

A bérlők kötelezettsége

A bérlőkkel kötött megállapodás értelmében mi a MIK feladata, mit vállal az ingatlankezelő? – kérdeztük. „A bérlők szerződésbe foglalt kötelezettsége a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és a lakás berendezéseinek karbantartása, felújítása, illetőleg azok cseréje, pótlása. További kötelezettsége a járvány és közegészségügyi szempontoknak is megfelelő tisztaságról gondoskodni a lakásban, illetve a szükséges rovar- és rágcsálóirtást rendszeresen elvégeztetni. A törvény rendelkezései szerint a bérlő a szerződésben vállalt kötelezettségét olyan időpontban és módon köteles teljesíteni, ahogy azt a lakás, illetőleg a lakásberendezések állapota szükségessé teszi” – válaszolták.

 

N. Szántó Rita
boon.hu