Varga Mihály belengette: nagy változás jöhet a nyugdíjasoknak!

2019.11.05 17:40

Újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ezt követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Ezek szerint a tanács tagjai három témát vizsgáltak meg: elektronikus fizetések, szakképzés, digitalizáció. A tárcavezető az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozóan hat hosszú távú célt fogalmazott meg.

 
Varga Mihály a rövid áttekintőjében elmondta: három témát vizsgálták meg. Az elektronikus fizetések lehetőségének bővítését, szak- és felnőttképzés átalakítását, digitalizációs ügyek előrehaladását.
 
Az elektronikus fizetések terén az intézkedési pontok:
 
  1. nyugdíjak és szociális transzferek bankszámlára utalását vizsgáljuk meg. Cél az hosszú távon, hogy minél inkább utalással valósuljanak meg ezek a kifizetések. Jelenleg a nyugdíjak esetében ez az arány 50%, ezt szeretnék felgyorsítani - mondta a pénzügyminiszter.
  2. 5 fő feletti munkáltatóknál a munkabérek utalása hosszú távon kötelezően utalással történjen.
  3. online kasszát használók esetében az elektronikus fizetés lehetősége, feltétele legyen biztosított. Biztosítani kell a lehetőséget - mondta.
  4. vállalkozások esetében a készpénzfizetési korlát csökkentése (konkrét összeget nem említett). Cégek közötti utalások minél alacsonyabb összegben történjenek meg elektronikus utalásban. 
  5. magánszemélyek közötti és magánszemélyek valamint cégek közötti utalások előmozdításának megvizsgálása
  6. szociális számla bevezetése
 
Miért lenne szükség ezekre az intézkedésekre?
 
Európában az egyik legmagasabb a készpénzhasználat aránya - mutatott rá a pénzügyminiszter. Arra számít a kormány, hogy a javaslatoknak köszönhetően a készpénzhasználat csökkentésével 150 milliárd forintot lehet megspórolni. Ez átcsatornázást jelent a fekete gazdaságból a fehér gazdaságba - mondta.
 
Kérdésre válaszolva elmondta: a nyugdíjak esetében nem szeretnék kötelezővé tenni a juttatások bankszámlára utalását, elvi célként vizsgálja meg majd a kormány. Nem szeretnénk senkit sem kellemetlen helyzetbe hozni, az ország egyes területeit külön-külön megvizsgálják - ígérte. 
 
Az 50%-os arány emelkedése egy természetes folyamat, mivel egyre több olyan munkavállaló lesz nyugdíjas, aki bankszámlát tart fent - felelte egy másik kérdésre.
 
Matolcsy György jegybankelnök az euró jövőjéről szóló, nagy visszhangot kiváltott írása is szóba került. Ennek kapcsán Varga Mihály kifejtette: Magyarország az EU-hoz csatlakozás során azt vállalta, hogy bevezeti az eurót. Hogy mikor lesz erre lehetőség, az más kérdés. Magyarország a bevezetés feltételei érdekében sokat tett az elmúlt időszakban - vélekedett. Magáról az euróról, mint projektről úgy vélekedett, hogy egy ígéretes, de még befejezetlen projekt.
 
Új tervek
 
A Nemzeti Versenyképességi Tanács következő ülésén várható napirendi pontokat is megosztotta sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A Magyar Bankszövetségben készült egy anyag a jövő bankolásáról, ezért a magyar bankok digitalizációs helyzetképét is megvizsgálja a tanács legközelebb.
 
portfolio.hu