Várható volt a beruházások csökkenése - GKI

2016.05.31 16:10

Az első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig a szezonálisan kiigazított indexek szerint a beruházások 2,4 százalékkal mérséklődtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az első negyedéves GDP-adat után előre látható volt, hogy csökkennek majd a beruházások – mondta el a Klubrádió Reggeli gyors című űsorában Vértes András, a Gazdaságkutató Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A KSH szerint a visszaesést elsősorban az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések tavalyi befejeződésével indokolta a KSH, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette nagyobb mértékben.

Vagyis a 10 százalék közeli zuhanás rávilágít arra, hogy mennyire függ Magyarország az uniós támogatásoktól.

Vértes András szerint a legmeglepőbb azonban az, hogy az üzleti szféra beruházásai is visszaestek 5 %-kal. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaságban sajnos nincsen lendület, hiszen beruházás nélkül nagyon nehezen érhető el fejlődés.

Hallgassa meg:

 

klubradio.hu