Vasárnapi pihenőnap: a fogyasztóvédelem felkészült az ellenőrzésekre

2015.03.20 18:32

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) felkészült a vasárnapi korlátozás ellenőrzésére a kereskedelemben - közölte az NFH az MTI érdeklődésére pénteken.

Közölték, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak hivatalból és bejelentés alapján is van lehetősége ellenőrzéseket lefolytatni.

A felügyelőségek hivatalból szúrópróbaszerűen, illetve bejelentés alapján ellenőrizhetik, hogy a kereskedők betartják-e a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályokat - írták.

A fogyasztóvédelmi hatóság a jogszabályok által meghatározottak, továbbá eddigi gyakorlata szerint fog ellenőrizni, így egyebek között próbavásárlást végez, vagy helyszíni szemlét tart.

Az ellenőrzések pontos helyéről előzetesen nem adtak tájékoztatást.

mti.hu