Vigyázat, terjed: több veszett állatot is találtak Borsodban

2017.04.03 17:24

Egy veszett kecskét és gidáját is el kellett altatni Bekecsen. A kórt ebzárlattal és oltásokkal próbálják megfékezni.

A veszett kecske először gazdájának lett gyanús, ugyanis az addig nyugodt állat egyszeriben gazdájára támadt - tudta meg az RTL KLub. Ezen a környéken nem ez volt az első eset, veszett rókát is találtak már, ezen kívül nemrégiben egy szintén fertőzött állatot is befogtak. Kecskében azonban 20 éve nem mutatták ki a vírust, ezért az Állategészségügyi Hatóság is vizsgálatokat végez a településen.
 


- Az Állategészségügyi Szolgálat egyrészt elrendelte a háziállatoknak a vakcinázását, tehát megtörténik az állatok védelme - mondta a csatornának Dr. Nemes Imre, a NÉBIH elnökhelyettese. A településen hatvan napos ebzárlatot rendeltek el, a kóbor állatokat pedig befogják és ellenőrzik az oltásokat, de a helyiek úgy érzik, szélmalomharcot vívnak a kór ellen.

A polgármester azt mondta, nincs ok a pánikra, ha minél több állatot beoltanak és a lakosok komolyan veszik az ebzárlatot.

blikk.hu