WHO: Európa több mint felében már a delta variáns a domináns

2021.07.24 06:39

Huszonnyolc európai ország közül tizenkilencben immár a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa domináns - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Fotó: Getty Images

 

A június 28. és július 11. között regisztrált adatok alapján egyértelműen sikerült megállapítani, hogy 28 ország közül 19-ben a delta variáns a domináns. A 19 országban átlagosan 68,3 százalék volt azoknak az aránya, akik a koronavírus delta variánsával fertőződtek meg, míg 22,3 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik a koronavírus előző domináns, alfa nevű brit variánsával fertőződtek meg.
 
A WHO és az ECDC egyúttal felhívta a figyelmet annak szükségességére, hogy fokozzák a koronavírus terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseket.
 
Az Európában feljegyzett koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt négy hét mindegyike során nőtt. Ez a növekedés kifejezetten gyors volt a fiatalabbak körében.
 
A koronavírus delta variánsa már csaknem az összes európai országban megjelent. A jelenlegi tendenciák szerint a következő hónapok során világszerte a delta variáns válik dominánssá.
 
Messze vagyunk még a járvány végétől, és sajnálatos módon számos térségbeli országban a koronavírusos esetek számának jelentős növekedésének lehetünk szemtanúi a rendkívül fertőző delta variáns terjedésével összefüggésben"
 
 - jelentette ki Hans Kluge, a WHO európai igazgatója.
 
Kluge szerint ugyanakkor jó hír: az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy jelentősen csökkenti a súlyos megbetegedések és halálozás kockázatát a teljes körű oltás.
 
mti.hu